Siker az „Időutazó” ötfordulós országos történelem versenyen

 

Siker a BGéSZC Bethlen Gábor tagintézményének történelem versenyén!

 

Az idei tanévben megrendezett „Időutazó” ötfordulós országos történelem versenyen kiváló teljesítményt nyújtott és 2. helyezést ért el és bejutott a szóbeli döntőbe: Mészáros Máté 10. B osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Kissné Kepenyes Judit.

A versenyen mintegy 400 diák indult, Máté a 9-12. évfolyamosok egyéni feladatsorait oldotta meg több hónapon keresztül. Kimagasló eredményéért oklevelet és könyvjutalmat kapott, valamint részt vehetett a szóbeli döntőn is.

„A verseny Gödöllőn volt, június 8-án. Délután fél kettőkör érkeztünk a helyszínre, ahol megismerkedtem a versenyzőtársaimmal. Először írásbeli forduló volt, ahol három feladatot kaptunk a korábbi feladatsorok anyagából. (Árpád-házi királyok, földrajzi felfedezések, vietnami háború). Egy kis szünet után mértük össze tudásunkat a szóbelivel. Egy kicsit izgultam, de sikerült az eltervezett módon tabló segítségével két percben bemutatni Széchenyi Istvánt, mint történelmi példaképemet, majd öt perces ppt. bemutató következett Vasco da Gamáról. A szóbeli után még mindenkinek feltettek néhány kérdést és megkönnyebbülve vártuk az eredményhirdetést. Itt az én nevemet mondták ki utoljára – 1. helyezést értem el. Oklevelet és múzeumi tiszteletjegyeket kaptam. Megnyertem a versenyt, nagyon boldog voltam és köszönöm, hogy részt vehettem rajta!”

 

Teljesítményéhez GRATULÁLUNK!

 

Képek: